A modern gésák még napjainkban is a tradicionális gésaházakban, az okiyakban élnek, főként a tanulóidejük alatt. A tapasztalt gésák elég sikeresek lehetnek, hogy a független életet választhassák. Az elegáns, magas szintű kultúrával rendelkező világot, melynek részei a gésák, karyūkai-nak nevezik („a virág és fűzfa világ”).
Azok a fiatal nők, akik gésák szeretnének lenni, gyakran a középiskola vagy főiskola elvégzése után kezdik el tanulóéveiket, sokan pedig még később, felnőttkorban. A gésák ma is megtanulnak az olyan hagyományos hangszereken játszani, mint a shamisen, a shakuhachi (bambuszfuvola), a dobok, illetve megtanulják a tradicionális énekeket, táncokat előadni, valamint a teaszertartást, irodalmat, költészetet.
A gésák megfigyelésével, illetve a gésaház tulajdonosának szolgálatával a tanulók képzetté válnak a vendégekkel való bánásmód és a hagyományok terén, beleértve kimonójuk kiválasztását és viselését. A kimonó egy földig érő selyemköntös, melyre bonyolult mintázatot hímeztek és melyet övvel együtt viselnek.
Kyoto az a hely, ahol a gésák hagyománya a legerősebb napjainkban is, főként Gion Kobuban. Ennek a negyednek a gésáit geikónak nevezik. Tokyo hasonlóképp ismert gésanegyedei Shimbashi, Asakuza és Kagurazaka.
A modern Japánban gésákat és maikókat ritkán láthatunk a hanamachin kívül. Az 1920-as években több mint 80 000 gésa élt Japánban, ma már sokkal kevesebben vannak. A pontos számuk ismeretlen a kívülállók előtt, de 1000–2000 közé tehető, főként Atami város központjában. Ott általános dolog az is, hogy a turisták fizetnek azért, hogy felöltözhessenek maikóként. Lomha gazdaság, csökkenő érdeklődés a tradicionális művészetek iránt, a „virág és fűzfa” zártkörű világa és egy gésa szolgálatainak magas ára mind hozzájárul eme tradíciók hanyatlásához.
Gésákat gyakran hívnak meg bankettekre, összejövetelekre, jellemzően ochayakba, vagyis teaházakba, illetve tradicionális japán éttermekbe (ryōtei). Idejüket úgy mérik, amíg egy füstölő leég, ezt senkodainak nevezik („füstölődíj”) vagy gyokudainak („ékszerdíj”). Kiotóban az ohana vagy hanadai kifejezéseket használják, jelentésük „virágdíj”. A vendégek a gésaegyesület irodájában (kenban) kötik meg az egyezséget, ahol minden gésa napirendjét, programjait nyilvántartják, és így megjelölhetik az időpontokat a szórakoztatásra és a tanulásra is.
2007-ben mutatkozott be az első külföldi származású gésa, Sayuki, Tokyo Asakusa negyedében.Sayuki, eredeti nevén Fiona Graham, ausztrál származású antropológus, Melbourne-ben született, antropológiai témájú dokumentumfilmek producere és rendezője. 2007 decemberében nagyjából egy évnyi előkészület és tanulás után mutatkozott be gésaként, kora miatt kihagyva az egyéb tanulási szinteket (minarai, maikó). Állítása szerint ő az első nyugati gésa Japánban.Sayuki csak tudományos célok miatt lett gésa, nem akar egész életében gésa maradni. |